Tóth Lászlónak hívnak, feleségemmel, Ilonával kaktuszok és pozsgás növények termesztésével foglalkozunk a Nagyváradhoz közeli Kügypusztán.
Termesztett növényeim iránti szeretetem már gyerekkoromban kialakult, az akkor szomszédomban élő idős kaktuszgyűjtőnek köszönhetően lehetőségem nyílt megismerni eme különleges növényeket, első cserepes kaktuszomat is az említett úrtól kaptam.
Jelenlegi gyűjteményen kialakítását 1976-ban kezdtem el, azóta töretlenül foglalkozom a dísznövénytermesztés ezen ágazatával. Az elmúlt negyvenöt évben lehetőségem nyílt számos ismert gyűjteményt meglátogatni egész Európa szerte, ezen utazások során a szakma több elismert képviselőjével volt alkalmam megismerkedni. Jelenlegi gyűjteményemet mintegy kétezer fajta alkotja.
A kaktuszok iránt érdeklődők a késő tavaszi és kora őszi időszak között rendszeresen megtalálhatnak minket az Érmelléki Gazdák Egyesülete által rendszeresen megszervezett termelői és kézműves vásárok alkalmával, ugyanakkor előzetes bejelentkezés alapján bárkit nagy szeretettel látunk portánkon is, hogy itt ismerkedjen meg növényeinkkel.